Ma reggel 8-kor már a kórházban ültem és vártam a soromat. A nagy várakozás közepette termesztésen jól megnéztem, hogy kik is ülnek körülöttem, kik azok, akikkel körülbelül egy időben fogunk szülni.
Hát kedveseim, elnézve a kismamák igenytelenségét, komolyan mondom nektek, hogy ezt azért már nem lehetett szó nélkül hagyni. Az rendben van, hogy nem mindenki rendelkezik szuper genetikai adottságokkal, hízékonyabb, a bőrét megviseli a más állapot, de hogy ennyire igénytelenek legyenek néhányan, hát az katasztrófa. Ha nem sértenék személyiségi jogokat szívem szerint megosztanék veletek egy képet, amit az egyik hölgyről készítettem. Az még oké, hogy hízott, mondjuk hozzáteszem az körülbelül 40 kg plusznak felel meg és a hasa konkrétan a térdéig lelógott (és nem túlzok! ), de hogy állandóan lógott valami kaja a szájában, a haja fésűt szerintem egy hete nem látott és hát az öltözete is hagyott némi kívánni valót maga után, az azért már botrányos. És Ő csak egy volt a sok közül. Szóval, ha már terhesen néhány nő itt tart, hogy abszolút nem ad magára, akkor utána miért csodálkoznak, hogy a Párjuk már nem úgy tekint rájuk, nem kívánja őket, és netán másfelé kacsingat? És ne mondja nekem senki, hogy csak a tehetősebbek kiváltsága, hogy jól öltözzenek, ápoltak legyenek, mert ez nem igaz. Az igényesség csakis rajtunk múlik. Legyen időnk beállni a zuhany alá, hajat mosni, fésülködni, normálisan felöltözködni es netán még egy kis sminket is feldobni. Ez mindössze 15 percet vesz igénybe a napunkból és erre mindenkinek van ideje, ha van gyereke, ha nincs. És ezt magunk miatt tegyük meg. Én szeretném ha a gyerekem büszke lenne rám, és nem szégyenkezne azon, hogy milyen topis anyukája van. Nekem is mindig jó érzés volt Anyukámra nézni, hogy milyen csinos és büszkélkedni, amikor megdícsérték.
Az öltözködésre visszatérve hozzátenném, hogy én sem vásároltam magam halálra a kismama butikokban, mert egyrészt feleslegesnek tartottam, hogy aztán soha többet ne vegyem fel azokat, másrészt pedig inkább a régi ruháimat próbáltam valami ötletességgel, praktikával feldobni. Persze beszereztem alap darabokat, de ezeket jól lehet kombinálni a már meglévő ruháinkkal. Ilyen hasznos darab a leggings és a hosszú sima trikó, amit minden alá fel tudunk venni és nem látszik a megnőtt fenekünk. Ez a két darab összesen körülbelül 15 euro, azaz 5000 forint, tehát nem nagy befektetés.
Összegezve, tudom néhányan azzal takaróznak, hogy a gyerek mellett nincs idejük magukra, de azért zuhanyozni és tiszta ruhát felvenni nem hiszem, hogy akkora nagy erőfeszítés lenne.
Szerintem a véleményemmel nem vagyok egyedül. :)
Mindezek mellett természetesen megvizsgáltak, hál Istennek minden rendben. :) Ami furcsa volt, hogy Ctg-t nem csináltak csak ultrahagot, amin nézték a pici szívhangját, belsőszerveit és mivel minden eredmény jó volt, így jöhettem is haza. Rákérdeztem, hogy mit kell vinnem a kórházba, mert az otthoni lista nem éppen valami rövid. A doktornő először nem értette a kérdést, a válasz kábé annyi volt, hogy ha át szeretnék utána öltözni akkor egy pizsit azért vigyek, meg fogkefét. :) Vicces, otthon tényleg még az utolsó wc papírt is viheted magadnak, itt meg nem tudják, hogy miről beszélsz. :)
Mindenesetre ha 26-ig magától nem akar jönni a bébi akkor kell csak visszamennem. Addig is minden jót kívántak, meg hogy használjam ki az utolsó perceket a pihenésre.
Kellemes hétvégét Nektek! És ha megfogadtok egy jó tanácsot, csináljatok egy kis otthoni wellness napot magatoknak! :) Jót tesz. Nem csak a testeteknek, hanem a lelketeknek is.
/Fotó: google; bal oldali képek az ellenpéldák, a jobb oldaliak pedig a jó példák/
Helga
Kedves Helga! Szeretném megkérdezni ez milyen vizsgálat volt, mert én nem találtam róla semmit a Mutter Kind Passban, és amikor az utolsó vizsgálaton voltam a nőgyógyásznál ősem említette. Azt mondta, legközelebb csak a kórházba kell mennem, ha jön a baba, illetve szülés után 6 héttel hozzá egy kontrollra. Most 36 hetes vagyok, és ha valóban kötelező ez a vizsgálat a 38.héten,akkor nem szeretnék lemaradni róla. Megköszönném, ha fel tudnál világosítani. :) Köszönöm előre is! Ági
VálaszTörlésKedves Ági!
VálaszTörlésNekem még augusztusban adták a kórházban az időpontot amikor csinálták a down szűrést. Esetleg akkor nem kaptál papírt amin rajta volt az újbóli vizsgálatra az időpont? Mert nekem arra írták rá. Esetleg hívd fel a korhazadban a schwangeren ambulanzt h nem kell e menned? Amúgy a nőgyógyászhoz nekem sem kell tobbet mennem csak szintén a baba után 6-8 héttel. Elvileg ctg-t szoktak ilyenkor csinálni bár nekem csak sima ultrahang volt mert minden rendben a babaval. Ha a kiirt datumig nem jön akkor viszont nekem is a pontos szülési datumon kell visszamennem.
Remélem tudtam segíteni! Es kíváncsian várom hogy Neked mit mondtak!
Helga
Szia! Akkor azt hiszem már értem... Az én választott kórházamban (Wilhelminen spital) egy csomó vizsgálatot nem végeznek, csak veszélyeztetett terheseknél, mert nincs rá kapacitás. Down szűrést is Sopronban csináltattam, mert ők azt sem tartották fontosnak.. Amikor bent voltam jelentkezni, a szülés várható időpontját írták a kiskönyvembe, hogy akkor jelenjek meg ctg kontroll miatt. Ezek szerint nekem a 38.heti kontrollra sincs szükségem, mert nem vagyok veszélyeztetett. Azért holnap felhívom őket és rákérdezek, de gyanítom ebből a szempontból nem a legjobb kórházat választottam. :(Köszönöm a válaszod és problémamentes szülést kívánok! Ági
VálaszTörlésSzia Ági,
VálaszTörlésA down szűrésre nekem például a nőgyógyász adott beutalot es azzal kellett mennem a kórházba jelentkezni. Úgy látszik mindenhol más a szokás. Azért szerintem is holnap csörögj rájuk, hátha csak elfelejtettek vagy valami. :)
Kitartás még neked is így a vége felé! :)
Helga
Sziasztok!Az èn korhàzam is a wilhelminen spital!Nekem ott csinàltâk a dowb szürèst is!Eddig nagyon megvagyok elègedve velük!Nem vagyok veszèlyeztett terhes,minden rendben volt eddig!
VálaszTörlésSziasztok! Leszámítva, hogy nálam nem végezték el a genetikai vizsgálatokat és privát kellett megcsináltatnom, még a rossz gondolatokat is visszaszívom a Wilhelminen spital-lal kapcsolatban. Ma hajnalban megszületett pici hercegnőnk, igaz 3 héttel korábban, de egészségesen! :) Azt kell mondjam pont ilyen szülésről álmodtam... Másfél órát voltunk a szülőszobán, teljesen családias légkörben, gátvédelemmel segítette világra a picikénket egy nagyon aranyos dúla, majd - nemúgy mint Magyarországon, hogy rögtön elviszik, lesikálják, méregetik, szívogatják a légutakat- azonnal a hasamra tették, néhány perc múlva vágták csak el a köldökzsinórt, és úgy ahogy volt magzatmázasan otthagyták nekem 1 órára szopizni és ismerkedni. :) Akkor és azóta sem hallottuk sírni, ami szerintem részben köszönhető annak is, hogy sokk nélkül teljesen természetes körülmények közt jöhetett világra. Mindekinek ilyen szülést és ilyen ellátást kívánok! :) Ági
VálaszTörlésSzia. Én szeretnélek megkérni,hogy írd le nekem,mit is vittél akkor a kórházba. Nekem annyit mondtak negyedike és tizedike között várnak szülni. Nagy segítség lenne számomra,ha megosztanád velem,hogy te mit is pakoltál el akkor. Válaszodat előre is köszönöm. :) Ibolya
VálaszTörlés